The B Project Könyvklub – Sophia Amoruso: #Girlboss


Egyik nap, a reggeli kávém készítése közben eszembe jutott a Girlboss c. Netflix sorozat, amit ezer éve láttam ugyan, de emlékszem, hogy mennyire tetszett a történet, és mennyi motivációt adtak az egyes epizódok. Nos, innen jött az ötlet, hogy a könyvklub következő könyve a sorozat alapjául szolgáló kötet legyen. Úgy vélem, hogy Sophia Amoruso sztorija egy hihetetlenül inspiráló történet, úgyhogy tökéletes választás a könyvklub lelkes olvasóinak.

A történet: Ebben a könyvben Sophia elmeséli nekünk, hogy miként építette fel szinte a semmiből a Nasty Galt, ami anno a világ egyik leggyorsabban fejlődő ruhákat értékesítő webáruháza volt. Sophia a történetét a gimnazista élményei elmesélével kezdi, ugyanis szeretné kihangsúlyozni, hogy a siker nem feltétlenül azon múlik, hogy milyen tanuló volt valaki, hiszen ő is bukdácsolt, sőt, be sem fejezte a tanulmányait. A siker lényege szerinte inkább abban rejlik, hogy ki mennyire eltökélt, mennyire bízik önmagában, és mennyi munkát hajlandó beletenni egy-egy célja elérésébe.

forrás: www.girlboss.com

5 dolog, amit megtanultam a könyvből:

1.Nem az számít, hogy mit csinálsz, hanem az, hogy hogyan

A könyvben Sophia bepillantást enged abba, hogy miként épít fel egy márkát teljesen az alapoktól. Többször is kiemeli, hogy nem egy, nem kettő versenytársa volt, de ő abban volt különleges, hogy minden részletre odafigyelt, a modellek kiválasztásától át az összes komment megválaszolásáig.

2. Tanulj meg kérni

Mi, nők, néha hajlamosak vagyunk a saját igényeinket háttérbe szorítani, pedig az üzleti világban való boldoguláshoz fontos, hogy ki tudjuk mondani azt, amit igazán szeretnénk. Fontos, hogy szabadkozás nélkül merjük megfogalmazni a céljainkat, és fejlesszük az asszertív kommunikációnkat.

“Kell valami különleges makacsság, hogy az ember vállalkozóként sikeres legyen. És amúgy is, nem kapod meg, amit nem is kérsz.”

3. Soha ne élj a lehetőségeid felett

Sokan hajlamosak abba a hibába esni, hogy ha hirtelen nagyobb fizetésük lesz, vagy nagyobb profitot termel a cégük, akkor drasztikusan megemelik az életszínvonalukat, és így hiába a nagyobb bevétel, a kiadás oldal duplán emelkedik. Fontos, hogy lássuk a pénzügyi határainkat, ne kezdjünk felesleges költekezésbe, legyenek megtakarításaink a nehezebb élethelyzetekre.

4. Legyen egy mantrád

Sophia jelszóként állította be a céljai eléréséhez szükséges mantrát, és ezáltal, hogy naponta használta, kapott egy plusz megerősítést a tudatalattija. Sophia arra sarkall mindenkit, hogy találjunk magunknak egy szót, vagy egy mondatot, ami erőt ad a nehezebb napokon is.

5. Ne pazarold az idődet

Sok problémával megtalálják az embert, de fontos, hogy tudjuk, hogy nem kell mindent nekünk megoldani és nem kell, hogy feladatunk legyen más problémáinak a megoldása. Jelöljük ki a határainkat, és tanuljunk meg nemet mondani, még ha sokszor nehéz is.

Vélemény: Sophia Amoruso élete valóban egy inspiráló történet, igazi élmény volt végigkövetni az útját, hogy miként vált egy tanulmányait félbehagyó huszonéves lányból egy több száz millió dollárt érő cég tulajdonosa. Nagyon tetszettek a mini interjúk is, amelyek bekerültek a kötetbe, mindegyik sztori egy hihetetlenül motiváló nőről szól, akik bárki számára tökéletes példaképpé válhatnak. Igazán szórakoztató Sophia stílusa, és az őszintesége is bámulatos, úgyhogy tényleg nagyon jó volt belemerülni ebbe a nem tipikus önfejlesztő könyvbe.

The B Project könyvklub kérdések:

Mi volt a kedvenc részed a könyvből? Mennyire tartod inspirálónak Sophia történetét?

Sophia többször is hangsúlyozza, hogy ő szeret kockáztatni, de ha nem sikerül egy terve, akkor fel tud állni egy kudarc után. Te mennyire vagy kockázatvállaló? Hogy éled meg a kudarc helyzeteket?

Szerinted miért lehetne Sophia példakép a fiatal lányoknak?

Megnézted már a #Girlboss című sorozatot is? Mi a véleményed róla?

Van olyan cikk, podcast, videó anyag, ami szerinted kiegészítené az olvasottakat? Ha igen, akkor oszd meg velünk!

Ha megihatnál egy csésze kávét Sophiaval, akkor miről beszélgetnél vele? Milyen kérdéseid lennének hozzá?

Ajánlanád ezt a könyvet másoknak? Ha igen, akkor miért?

Mik a kedvenc idézeteid a könyvből? Melyik az az idézet, amit most azonnal elküldenél egy barátnődnek?

EXTRA // Ismét készítettem nektek mobil háttérképeket a kedvenc idézeteimből, úgyhogy töltsétek le, és állítsátok be a telefonotokon: letöltés az alábbi linken.

A következő könyvklub témája Mel Robbins 5 másodperces szabály c.  kötete lesz. Részletek az alábbi Facebook eseménynél. Addig is jó olvasást, lányok!

Get the Latest

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

© 2021 · on Genesis Framework